Bírósági szerződésmódosítás – Milyen esetben módosíthat szerződést a bíróság?

Bírósági szerződésmódosítás – Milyen esetben módosíthat szerződést a bíróság?

2017-07-24 18:08:10
Forrás:

Rendszerint a szerződést megkötő feleknek van lehetőségük arra, hogy a szerződésüket közös megegyezéssel módosítsák. A Polgári Törvénykönyv azonban egyes esetekben lehetőséget biztosít arra, hogy külső szereplőként a bíróság módosítsa a szerződést, alakítva ezzel a szerződő felek közötti kapcsolatot.Milyen szerződések esetén lehet szó a bírósági szerződésmódosításról, és melyek a módosítás feltételei?            


Szerződésmódosítás  közös megegyezéssel

Általános szabály, hogy a szerződő felek közös megegyezéssel módosíthatják szerződésük tartalmát, így megváltoztathatják a szerződésből származó jogaikat és kötelezettségeiket is. A szerződés módosítására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a szerződés megkötésére. Ez például azt jelenti, hogy ha a szerződést jogszabály vagy a felek megegyezése alapján meghatározott formában kell megkötni, akkor a szerződés módosítása is csak ebben a formában érvényes. Így az írásbeli formához kötött szerződés írásbeli megállapodással módosítható.

A szerződésnek a módosítással nem érintett része változatlan marad. A módosítás után a szerződést biztosító kezesség és zálogjog is fennmarad, viszont a kezes és a zálogkötelezett helyzete csak akkor válhat terhesebbé, ha ehhez ők is hozzájárulnak.

Egyoldalúan, tehát a másik fél beleegyezése nélkül csak kivételes esetben van lehetőség szerződésmódosításra. A szerződés tartalmát valamelyik fél egyoldalúan akkor módosíthatja, ha ezt a szerződésben kikötötték, vagy ha erre jogszabály feljogosítja. Például ilyen eset, ha a szerződés vagy jogszabály megengedi, hogy fél a pénztartozásra fizetendő kamatot meghatározott feltételek mellett egyoldalúan változtassa.

Bírósági  szerződésmódosítás

 

A bíróság általi szerződésmódosítás esetén nem a felek konszenzusáról van szó, hanem megegyezés hiányában az egyik szerződő fél által indított peres eljárásról. A szerződés bírósági módosítását csak olyan szerződés esetén lehet kérni, amely a felek között tartós jogviszonyt jelent. Tehát eseti jellegű szerződések esetén a bírósági szerződésmódosítás nem lehetséges.

A bírósági módosítás feltétele, hogy a felek tartós viszonyában a szerződés megkötését követően olyan körülmény állt elő, melynek következtében a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése a fél lényeges jogi érdekét sértené. Ilyen eset lehet például, a gazdasági körülmények előre nem látható és nem kalkulálható, nagymértékű változása, például az előre nem látható nagymértékű infláció.

További feltétele a bíróság általi szerződésmódosításnak, hogy a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előre látható. Feltétel az is, hogy a körülmények megváltozását nem a fél idézte elő, és a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázat körébe.

A bíróság a szerződést az általa meghatározott időponttól módosíthatja, de ennek legkorábbi időpontja a szerződésmódosításra irányuló per megindítása. Tehát a szerződés megkötésének idejére visszamenő módosításra nincs lehetőség. A bíróság a szerződést úgy módosíthatja, hogy a körülmények megváltozása miatt egyik fél lényeges jogi érdeke se sérüljön.

A bírósági  szerződésmódosítás egyéb esetei 

A Polgári Törvénykönyv más esetekben is lehetővé teszi, hogy a bíróság a szerződés tartalmát alakítsa. Erre kerülhet sor abban az esetben, ha az érvénytelen szerződést a bíróság úgy teszi utólag érvényessé, hogy az érvénytelenség okát kiküszöböli. Például ilyen eset, ha a felek szolgáltatásainak értéke közötti feltűnő aránytalanságot a bíróság az ellenérték módosításával megszünteti.

Dr. Szabó Gergely

ügyvéd


A megbízható jogi képviselő

Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

info@kocsis-iroda.hu

(1) 266-6621

www.kocsisszabougyved.hu


JOGI ISMERETEK
Mit értünk tulajdonjog fenntartás és függőben tartás alatt ingatlan adásvételnél?
Mit értünk tulajdonjog fenntartás és függőben tartás alatt ingatlan adásvételnél?
Ingatlan adásvételi  szerződések esetén gyakran találkozhatunk a „tulajdonjog fenntartással” való  eladás és a „függőben tartással” való eladás kifejezésekkel. Azonban e kifejezések  jelentése és a szerződésben játszott szerepe sokaknak nem világos. Mit jelent a  tulajdonjog fenntartás és a függőben tartás?
4 dolog, amit érdemes tudni az ikerházról
4 dolog, amit érdemes tudni az ikerházról
A közös tulajdonú lakás egyik különleges formája az ikerház, illetve a sorház, amikor azonos helyrajzi számon nyilvántartott telken és épületben kettő vagy több lakás található. Az ikerház fogalmát nem szabályozza külön a jog, arra elsősorban a közös tulajdon szabályai irányadóak. Mit érdemes tudni az ikerházak jogi helyzetéről?
Mit értünk szabadalom alatt?
Mit értünk szabadalom alatt?
A szellemi tulajdon  egyik legjellemzőbb formája a szabadalom, amely a találmányok jogi védelmére  szolgál. Ha valaki újszerű megoldással áll elő az élet valamely területén,  akkor gyakran elhangzik, hogy „ezt szabadalmazni kellene”. Felmerül a kérdés,  hogy milyen újdonság részesülhet szabadalmi védelemben, és mit értünk találmány  alatt?            
Mit jelent, ha valakit jogszavatosság terhel?
Mit jelent, ha valakit jogszavatosság terhel?
A szavatosság fogalma viszonylag széles körben ismert. Sokan tudják, hogy ha valaki hibás árut vásárol, akkor az eladó szavatossággal tartozik. Szavatosságról azonban nem csak egy dolog fizikai minőségével, megfelelőségével kapcsolatban beszélhetünk. Létezik az úgynevezett jogszavatosság is, amely a tulajdonnak vagy más jogoknak az akadálymentes megszerzését biztosítja. Mit jelent a jogszavatosság, és milyen kötelezettségekkel jár?
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

^