Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár

Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár

2022-02-14 12:52:18
Forrás:

2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.

Portfolio


A számokat ismertetve a pénzügyminiszter helyettese, Tállai András a Magyar Nemzetnek elmondta:

  • 2021 tavasza óta negyedévente 10-12 ezer szerződést kötnek az állammal az új vagy felújított otthonra vágyó családok,
  • 2015. július 1. és 2021. december vége között több mint 200 ezer kérelmet fogadott be az állam, összesen majdnem 660 milliárd forint értékben,
  • a CSOK keretei között ebből 152 ezer család szerződött le 450 milliárd forintra,
  • a falusi CSOK-kal pedig további 26 ezer család jutott hozzá több mint 140 milliárd forinthoz,

az eddigi számok is tekintélyt parancsolók, ráadásul az érdeklődés éppen tavaly volt a legnagyobb – jegyezte meg Tállai András. A CSOK-ot és a falusi CSOK-ot is egybeszámítva az utolsó három negyedévben mindannyiszor meghaladta a tízezret a megkötött szerződések száma.

A Portfolio által összegyűjtött adatok 2021 közepéig mutatják az igénybevétel volumenét:



A kormány világossá tette, hogy a családtámogatás megmarad, mi több, bővülni fog

- jegyezte meg Tállai, utalva Orbán Viktor közelmúltbeli bejelentésére. A CSOK és a falusi CSOK idei tudnivalóit alábbi két cikkünkben foglaltuk össze:


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK

Falusi CSOK 2022: feltételek, igénylés, tudnivalók egy helyen

CSOK 2022: minden egy helyen, ezek a milliós támogatások várnak rád idén


Címlapkép: Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára interpellációra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én. MTI/Balogh Zoltán

GAZDASÁG
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
új lakás
Nincs megállás? - Még mindig tart a lakásépítési dömping
Kiadta a KSH a lakásépítésekre vonatkozó legfrissebb elemzését, melyből kiderül, hogy 2019 első három negyedévében 10 302 új lakást vettek használatba, ami 0,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 27 388 volt, ami 2,7%-kal nagyobb a 2018. azonos időszakinál.Ingatlan 2019. november 06. 09:29
Nem csak az év vége lesz erős az új lakásoknál: már most látjuk a jövő év végi rohamot
Nem csak az év vége lesz erős az új lakásoknál: már most látjuk a jövő év végi rohamot
Egy évvel korábban a kedvezményes áfa határideje miatt több mint 9 ezer új lakás átadását ígérték a fejlesztők 2019 utolsó hónapjaiban, azóta az időben elindított fejlesztéseknél már kitolódott ez a határidő, így enyhült a nyomás, amivel az utolsó negyedévben 3500-ra csökkent a várhatóan átadott lakásszám. Sok fejlessztő azonban nem úszta meg az újabb szorító határidőt, főleg azok, akik nem gondolkoztak előre és még a jelenleg érvényben lévő energetikai követelményeknek megfelelően indították, vagy fogják elindítani az építkezést. Nekik rohamtempóban kell befejezniük az új épületeket 2020 végéig, különben esélyük sincs megkapni a használatbavételi engedélyt.Portfolio   Gazdaság 2019. September 22. 18:15
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

^